Pikler Gyula

Pikler Gyula
(Temesvár, 1864. május 21. – Budapest, 1937. november 28.)
jogtudós, jogbölcsész, egyetemi tanár

Irodalom:

  • Loss Sándor: A jogbölcselet és a lélektan vonzáskörében. Pikler Gyula társadalom- és jogbölcselete. In: Portrévázlatok. A magyar jogbölcseleti gondolkodás történetéből. Miskolc, Prudentia Iuris, 1995. p. 45-62
  • Pikler Endre: Pikler Gyula életműve. = Századunk, 1938. XIII. évf. 2-3. sz. p. 53-71.
  • Szabadfalvy József: Pikler Gyula (1864-1937) In: Magyar jogtudósok, V. kötet. Hamza Gábor, Siklósi Iván (szerk.) ELTE Eötvös kiadó. Budapest, 2015. p. 81-93.
  • Szabó Imre: Pikler Gyula. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1973. (A múlt magyar tudósai) 183 p.

Életrajz, munkássága

Pikler Gyula 1864. május 21-én született Temesváron. A gimnáziumot Ungváron, egyetemi tanulmányait a pesti egyetem jogi karán végezte. Az egyetemen jogbölcseleti s közgazdaságtani pályadíjakat nyert. 1884-1891 között a képviselőház segédkönyvtárnoka volt, ahol főként könyvcímlapokat másolt. Alma materében 1886-ban – 22 évesen – jogbölcseletből egyetemi magántanári képesítést szerzett. 1891-től a pesti jogbölcselet tanszékre címzetes, 1896-tól – Pulszky Ágost utódjául – nyilvános rendkívüli, 1903-tól rendes tanárrá nevezték ki. Közéleti szerepvállalásait jelzi, hogy a progresszív értelmiségi rétegek körében jelentős szellemi hatást kifejtő Társadalomtudományi Társaság alapító tagja, 1901-től alelnöke, majd 1906-1920 között elnöke volt. Szellemi hatása tetten érhető a Huszadik Század című folyóirat indításánál (1900), a Galilei Kör megalapításánál (1908), illetve a Társadalomtudományi Könyvtár kiadásában. Tanítványi köréből kerültek ki a 20. század eleji progresszív társadalomtudomány legismertebb személyiségei: Jászi Oszkár, Somló Bódog, Vámbéry Rusztem. Pozitivista felfogása miatt évekig harcban állt a konzervatív és klerikális irányzatok képviselőivel, számos támadás is érte nézetei miatt, még a képviselőházban is. Fő művének a Jog keletkezéséről és fejlődéséről című kötete tekinthető, amelyben az állam és jog lényegét meghatározó elméletét fejti ki saját nézetei alapján. 1910 után csendesen visszavonult a közéleti szerepléstől, és tudományos munkásságának java részét a lélektan és a pszichofiziológia terén fejtette ki. Élete során számos folyóiratban publikált jogbölcseleti, szociológiai témában, többek között a Huszadik század, a Századunk és a Jogtudományi Közlöny hasábjain.

Az 1918-as „őszirózsás” forradalom eseményei még lelkesítették, de a proletárdiktatúra eszmeiségét polgári radikális nézeteivel nem tudta összeegyeztetni. 1919 tavaszán egészségi okokra hivatkozva szabadságot kért és Bécsbe távozott. 1920-tól már nem vett részt az oktatásban. 35 évi szolgálat után 1925-ben végérvényesen nyugdíjazták. Élete hátralévő éveiben visszavonultan, családja ecsédi birtokán élt, ahol látásfiziológiai megfigyelésekkel és kísérletekkel foglalkozott. Ezeket német nyelven publikálta 1936-ban. A világtól visszavonultan, 1937. november 28-án 73 éves korában hunyt el Budapesten.